Könyves Blogger, 2020.5.

Blogajánló a nagyvilágból.
 
Mariann Könytára (czenema)

Czene Mariann blogja

 

 

 

Bemutatkozás:

Mariann, 42 éves, anya, három gyerekkel: 5, 7 és 14 évesek.

2001-ben szereztem diplomát az ELTE-én, tanítónéni vagyok. Másoddiplomázni szintén az ELTE-én fogok, csak már informatikus-könyvtáros szakon, 2016. szeptemberben kezdtem neki az újabb tanulmányaimnak.

A blog ötlete még 2014. nyarán született meg bennem, de magánéleti okokból csak 2015. januárban indítottam el.

Eddig három díjat zsebeltem be, több blogger közösség és projekt tagja lettem, illetve az első évet hatezer látogatással zártam.

2017. márciusi adat már 40 ezer kattintás felett járt, 2018 áprilisában pedig átlépte a 90 ezret is a látogatók száma - azt hiszem, most már nem muszáj számolgatnom.

Műfajilag igen vegyes a felhozatal a blogon, de mégis inkább a komolyabb témák érdekelnek jobban.

Négy nagy részre szoktam bontani az olvasmányaimat, nagyjából 25 %-ban gyerekkönyvet olvasok fel, olvasok el; ugyanilyen arányban veszek kortárs szépirodalmat a kezembe.

Nagyon szerettem a szakkönyveket, ismeretterjesztő műveket, és a negyedik kupac pedig marad az éppen aktuális trendkönyveknek, főleg ha fantasy vagy disztópia a műfajuk.

2008-tól vagyok a tagja a magyar Harry Potter közösségnek, legtöbben így ismertek meg.

 

 

Egy friss bejegyzés a blogról:

JULIAN BRASS: LÉGY ​ÚRRÁ A SZORONGÁSODON!

 

 

Elérhetőségek:

► Moly: @mariann_czenema

► Twitter: @czenema

► Instagram: @czenema

 

 

Forrás: http://czenema.blogspot.com/

 

 

 


„Nincs időm olvasni” - kihívás 2025.12.
2025. december 01., hétfő
„Nincs időm olvasni” - kihívás 2025.12.
A kihívás célja legalább havi egy könyv elolvasása.

József Attila

Városi Tagkönyvtár

< 2025. december >
H K SZ CS P SZO V
1234567
8 9 1011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234
Minosített könyvtár